Alig várom öregségem!
Könnyű nekem várni;
Ha elmondom, hogy mi okból,
Ki tudná csodálni?
Ez az én kis szőke fiam
Fog engem ápolni,
S öregségem napjaiban
Rólam gondoskodni.
„Ne félj anyám, — igy szól hozzám —
Hogyha megöregszel,
Úgy viselem majd gondodat,
Tudom megelégszel.
— Ott a meleg kályha mellett
Puha, lágy karszék áll,
Ott üldögélsz s én zsámolyon
Mindig lábaidnál.
— Nem is kell, hogy magad fáraszd
Beszéddel, intéssel,
Megtanulom arczvonásid
Olvasni szivemmel.
— Az lesz nekem az örömem,
Ha téged szolgállak,
S megelőzvén vágyaidat,
Mosolyogni látlak.
— Kis asztalka lesz melletted,
Megrakva mindennel,
Amit szeretsz; czukrocskákkal,
Virággal, könyvekkel.
— S ha kisüt a tavaszi nap
Éltető sugára,
Karonfogva kivezetlek
Üditő sétára.
— Vagy ha járni nem lesz kedved,
Szép kocsit hozatok,
Abba okos, szórahajtó
Lovakat fogatok.
— Kedves öreg tagjaidat
Takarom köpenybe,
S ne hogy meghütsd, lábaidat
Jó meleg czipőkbe.
— Csak úgy szép lassú lépésben
A lovakat hajtom,
Hogy a kocsi dörögése
Világért se rázzon.
— S haza érve, szép csendesen
Karomba ölellek,
S hogy kipihenhessed magad,
Ágyadba fektetlek.
— S ott térdelve ágyad mellett
Csókolgatom kezed,
És őrködve álmod felett,
Várom ébredésed!”
Őszüljetek hajszálaim,
Őszüljetek hamar,
Testem, lelkem öregedni,
Öregedni akar.
Mennyország lesz öregségem
Fiam hajlokában,
Édes szunyadás halálom
Ölelő karjában.