De kijutott nekem
Ezen a világon;
Csak már vége lenne,
Egyre azt kivánom.
Mit annak az élet,
Kinek nincs jövője,
Kinek a jelen csak
A mult szemfedője 1
Szegény virágok, mik
Holttestet takarnak:
Szegény örömeim,
Koporsóra hullnak!
Mult idő! oh, miért nem
Tudlak elfeledni,
Mért jársz egyre vissza
Engem kisérteni?
Hogyha már tudtalak
Koporsóba tenni,
Mért nem tudlak immár
Végkép eltemetni! . . .
Azon pillanatban,
Melyben felednélek,
Utánad repülve
Hagyna el a lélek;
Veled temetném el
Hozzád forrott éltem,
Sirodon halna el
Végső lélekzésem!