El, messze innen a világba,
A hol nem ismer senki sem,
A hol nem üldöz, nem gyötör majd
Sem gyűlölet, sem szerelem!
A hol majd élek enmagamnak,
Mit soha még nem teheték,
Mióta a sorsnak kezében
Tehetetlen játékszer levék.
Háborgó tenger ez az élet,
Kis sajka én rajta csupán,
Mit a sors, miként kénye-kedve,
Majd erre, majd amarra hány.
Oh miként vágynám megpihenni
Csendes kis sziget partjain!
Hűs árnyai után epedve
Terjesztem lankadt karjaim.
De hasztalan, de mind hiába,
Tovább, tovább, egyre tovább.
Örök küzdés nekem az élet,
Nyugtot csak a sir mélye ád.
Szeretni kell s gyűlölni addig,
És várni a pillanatot,
Melyben kialszik majd az élet,
S véle minden kin elhagyott.