Falu végén ősz czigány ül,
A kezében kalapács van,
Kurtaszáru fedeletlen
Pipa fűstöl a szájában.
Vénebb már a postautnál,
Arcza ránczokkal boritva,
Keze remeg, mint a levél,
Ha a szellő meglóditja.
Valamit dudol magában;
— Kiégett már a pipája —
Mint a „circumdederunt”-nak
Oly szomoru a nótája.
Egykedvűen kalapálgat,
Nem zavarja dolgát senki,
S kalapácsával a vason
Különféle nótát ver ki.
Mit kalapálsz, barna more,
Mathusálem vén utóda?
„Száz esztendőt éltem én már...
Szögeket a koporsómba.”