A Múzsák s Charisok szép honját éjszaka fedte,
S templomi néma halál szomorú hajlékai lettek,
Büszke tatár lovagok patkói tüzelgtek az elszórt
Spárta, Athéne dicső körein már századok óta.
A földnek legszebb, legemeltebb népe bilincsben
Izzada; Solonnak szent hamvain égre sohajtva.
Mint mikor a vasból ordítva kiront az oroszlán,
S Núbia erdeiről iszonyún emlékezik és dúl:
Így riad álmából az eloltott hajdani Hellász,
Es Mahomet hadait tengerbe meríti örökre.
S íme, az ég kinyilék! százévek fedte porából
Felkele phoenixként maradékit védni Lykurgus,
S elszórt hamvaiból Marathon nagy bajnoki váltak.
Menjetek, oh Múzsák s Charisok, koszorúzva elejbek,
Hajdani napjaiban néktek tömjéneze Hellász.