Édes éneklő! ligeten, virágon
Andalog Múzsád vegyes illatok közt,
Ámde nem mint egy üresen csapongó
Lepke tavasszal.
Mézet és nektárt szedegetsz te, mint méh,
Minden elrejtett violán s kikircsen;
Halkva döngécselsz, de szelíd hurodról
Aetheri hang foly.
Szívet és elmét magasít Camoenád.
Sokrates karján mosolyogva oktat:
A vidám Erkölcs s vezető Okosság
Kincseit osztja.
Aki a széppel köti öszve a jót,
Oh Takács! az bölcs, az igaz poéta,
Ez dicső érdem, s ez az égi bélyeg
A remek elmén.