Titkos szerelméről szerzette
azon nótára
1 Vajha én tüzemnek nagy tűrhetetlen volta,
Ki titkon énbennem életemet fogyatja,
Olyan természető volna, mint egyéb tűz, dolgom mind helyin volna.
2 Mert egyéb tűz nemcsak önnenmagát emészti,
Hanem mindent, amit szene gyújt, elégeti,
Amit lángja elér, szinte úgy, mint magát, úgyan hamuvá tészi.
3 De nagy szerelemtől én meggyúladott tüzem
Csak egyedül nékem megemészti életem,
Szeretőmet penig, kihez égek fottig, csak fel sem gyújtja nékem.
4 Régtől fogva égvén, lassan-lassan elfogyok,
Szinte mint magátúl gyúladott fa, oly vagyok,
Titkos szerelemtől, mint tűz hévségétől fa, én is úgy száradok.
5 Miképpenhogy az oly tűznek nincs semmi lángja,
Ki magátúl gyúlt fát az erdőben fogyatja,
Én szerelmemnek is, noha nincsen híre, de életemet rontja.
6 De ámbár romlanék, csak egyedöl ne élnék,
Ki úgy lehetne meg, ha én attól szót vennék,
Azki én szívemnek királné asszonya, ha annál kedvesb volnék.
7 Mint én, hogy így égjen, enmagam sem kívánom,
Kínját nem akarom, mert őtet igen szánom;
És csak úgy szeressen, hogy el ne felejtsen, meg is enyheszik kínom.
8 Hiszem, hogy nem lenne hozzám oly háládatlan,
Szerelmem jutalma tőle nem lenne tiltván,
Csak megismérhetne, sok kínom helyébe jóval lenne énhozzám.