Ejusdem generis
az nótája Lucretia énekének
1 Széllyel tündökleni nem látd-é ez földet gyönyörű virágokkal?
Mezők illatoznak jó szagú rózsákkal, sokszínű violákkal,
Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek sokféle madárszókkal.
2 Új rózsakoszorós kegyesek és szüzek ifiakkal táncolnak,
Jó szavú gyermekek vígan énekelnek, mindenek vígan laknak,
Mind menny, föld és vizek, látd-é, úgy tetszenek, mintha megújulnának.
3 Sőt még Cupido is mostan feltörlötte homlokán szőke haját,
Gyönge szárnyacskáján té-tova, mint angyal, röpül, víg kedvet mutat,
Szerelmes táncokban kinek-kinek adván kezére szép mátkáját.
4 Azért ne bánkódjál, én jó vitéz társom, ürülj minden gondoktól,
Eléggé hordoztuk héában az sok bút, légyen már tőlünk távol,
Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk, távozzunk bánatunktól!
5 Nemde valakiért aggasztaljuk volt mi inkább ifjú éltünket,
Kiből, azt sem tudjuk, hol és mely órában kiszólítnak bennünket?
Kivel mit gondoljunk? Ha Isten jó urunk, ő mindennel jól tehet.
6 Aggasztaló bánat, búszerző szerelem távol légyen mitőlünk,
Jó borokkal töltött aranyas pohárok járjanak miközöttünk,
Mert ez napot Isten örvendetességre serkengeti fel nékünk!
7 Marullus poéta azt deákul írta, ím, én penig magyarul,
Jó lovam mellett való füven létemben fordítám meg deákbúl,
Mikor vígan laknám vitéz szolgáimmal, távozván bánatimtúl.