„Anyám, mi zörget odaki!
Az ajtót rázza valaki.”
‚Ne félj, fiam: a szél, a szél;
Nyakunkra jött, a durva tél,
Az zug mogorván odaki.”
Tovább is szólna – nem lehet,
Megfagy ajkán a lehelet,
„Anyám, nagyon hideg van itt!”
Vigasztalná magzatait:
Megfagy ajkán a lehelet.
Két lányka és három fiu:
Bus szivének ötannyi bú.
Gyermekeinek nem örül,
Kik térdelnek ágya körül:
Két lányka és három fiu.
Szegény asszony, sirhatna bár!
De kiapadt könyüje már.
„Anyám anyám, éhes vagyok!”
„Anyám, anyám, oh megfagyok!”
Szegény asszony, sirhatna bár!
Halálmadár mondja: „kuvik!”
Szegény asszony most bucsuzik;
Gyermekeit megáldja, és
Erőt vesz rajt a szenvedés…
Halálmadár mondja: „kuvik!”
Megrázzák a holttetemet.
„Anyám, anyám, nyisd föl szemed,
Olly mélyen, kérünk, ne alugy,
Félünk mi: a mécs kialudt.”
S megrázzák a holttetemet.
Odaki vajjon ki beszél?…
Vagy a ki zug, csupán a szél?
„Mire a nap előbuvik,
Nektek szól a „kuvik, kuvik!”
Odaki vajjon ki beszél!?…