Áldott asszony a jó Sára néni,
Vétek volna őt meg nem dicsérni.
Meglehetős vénecske ugyan már,
Szja! de mikor az idő ugy eljár.
Mindamellett nem fecsegő nyelve,
Noha kissé meg van már viselve;
Nem köti ő senkinek orrára:
Mennyire rug a hitelbor ára?
Sőt mi több, még azt sem fecsegé ki:
Mi dolga van már hajnalban néki,
Hogy olly korán elhagyja, az ágyat:
Szja! dicsekvést Sára ki nem állhat.
És mégis a rágalmazó nyelvek
Sára néni ellen, hogy kikelnek!
Legsulyosabb vád, melly szegényt nyomja,
Az, hogy elolthatatlan a szomja.
Én Istenem! hát még az is vétek,
Ha szomjának eloltása végett
Egy-két cseppet fölkortyant bujában?
Hisz egész nap benáll a munkában.
Hányszor látom őt már kora reggel
Utczán járni, alig nyilt szemekkel!
Más még alszik Isten igazába,
S ő már ballag egy kis – pálinkára.