Mikor már alkonyodni kezd,
Kigyúló felhő jelzi ezt,
Az árnyon áttör egy sugár még,
Aztán kihül, kihal a tájék.
Kialvó éltem is kigyúl
Még egyszer vágyak lángitól,
És lelkemen, mig a halállal
Küzdök, meleg sugár tör által.
Tőled jön mind e hő, e fény,
Enyém vagy, drága nő, enyém,
Mig a halál egyszerre orvul,
Édes, ki nem szakít karodbul.
Te itt maradsz s elképzelem:
Más fog nyugodni kebleden,
De mert jó vagy s lelkem rokonja,
Virágot küldesz tán siromra.
Oh hogy csak most találkozánk,
Midőn a vágy ölő fulánk,
Midőn mi mindennel fölérő,
Téged viszontszeretni: késő!