Az örökös hideg napnak ellensége,
Kit fajzott éjjelnek gyászos setétsége,
A fagyos tengelynek holt birodalmából
Hová jött vesztünkre jeges udvarából?
Elhagyván éjszaknak zuzmarás hegyeit,
Mely rút köddel fedé Pannonok kertjeit!
Kegyes Pomónának hasznos gyümölcsfáit
Hóval nyomta földhöz szelíd ágacskáit.
Erdőknek vadjait sziklák tetejiről
Pajtákba szorítja Oenus hegyeiről:
Meleg forrásoknak eleven vizeit
Megfagylalja sebes Dunának öbleit.
A hajós evezvén könnyű sajkájával
Zaj-darabhoz ragad hideg szigonyával;
Hasztalan küszködik, zsibbadnak kezei,
Jéggé lész csólnakja s egész tetemei,
- Mint midőn történik, hogy földnek gyomrában
Érc érccé változik különös formában.
Más, kunyhója felé húzván köteményét,
Parthoz fagy hajója, elveszti reményét.
Oh! bár tudták volna Duna szomszédjai,
Mely kárt fognak hozni veszélyes árjai!
Oh! bár míg olvasztó szél fújt hegyeinkre,
Siethettünk volna magas erdeinkre!
A haragos habok roppant tornyaikkal
Midőn megindultak jeges árjaikkal,
El nem lepték volna Pestnek lakosait,
S nem hajtották volna tengerbe barmait,
Ama szigetekes Ister zselléreit
Nem nyelték volna el jobbágyok csűreit.
Ah! kegyetlen özön! gyászos jövendölés!
Látásod irtózás, hallásod rémülés.
Mit jelentnek ilyen keserves csapások?
Nagy Isten! Hazámot várják-é romlások?