Mit hallok, Magyarok! Pindus tetejéről?
Nincs kérdés már Budán Rákos mezejéről,
Eltűnt már Bellóna Pannonok hegyéről,
S Thalia hárfázik szent Gellér[t] bércéről.
Ott, hol rég Attila kegyetlenségében
Mártotta kezeit öccsének vérében,
Hol világ zsákmányát rakván szekrényében,
Bizánc s Róma sorsát tartotta kezében;
Hol Mátyás azután szelídebb időkben,
Békességet hozván kalászos mezőkben,
Pallásnak templomot emelt a felhőkben,
Mely csakhamar dűle rút vér-feredőkben;
Hol vad Muzulmánok Mahomet holdjával
Tündökölni kezdtek, s Szulimán kardjával
Atyáinkat ölvén vitette Dunával,
Mely Pontusig nyegve folyt véres habjával;
Igaz-e, hogy ott most békesség ölében,
Minerva szoptatván kegyes kebelében,
Nevel benneteket Apolló nevében,
S kard helyett tollat ád fiatok kezében?
Ha igaz, küldjetek Gyöngyösi lelkéhez,
Ki már régen jutott Elis mezejéhez,
Térjen onnét vissza megint nemzetéhez,
S adjon kedvet néki született nyelvéhez.