Inventio poetica: Grues alloquitur, a darvaknak szól
ugyanazon nótára
1 Mindennap jó reggel ezen repültök el szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszembe nékem, megújulnak kínjaim.
2 Látom, utatokot igazítottátok arra az ország felé,
Azholott az lakik, víg szívemet aki őmagánál rekeszté.
Valaha énrólam, ki híven szolgáltam, vallyon emlékezik-é?
3 Bujdosom, mint árva, idegen országba veszettül, mint szarándok,
Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs, mint néked, kin mehetnék véled ahhoz, akit óhajtok.
4 Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz földében, hol akarod,
Te szomjúságodot szép forrásból csorgott tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ő lakóhelyét: Paradicsomot látod.
5 De ne siess, kérlek, tőled hadd izenjek néki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet mellyedre fel véremmel,
Kin megesmérhesse, hogy csak őérette tűrök mindent jó kedvvel.
6 Adjon az jó Isten néki egészséget, víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal, áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál, s keserüljön éngemet!
7 Sok háborúimban, bujdosó voltomban, midőn darvakat látnék
Szép renden repülni s azfelé halanni, hol szép Julia laknék,
El-felfohászkodván s utánok kiáltván tőlük én így izenék.