Csordultig telve az ürömpohár.
Nyugodni menni - jobb is volna már!
De nem mehetek, mert adós vagyok;
S én várok, mert fizetni akarok.
Egy csillagom biztat még, a tudat:
- Nem olthatá ki annyi kárhozat -
Hogy feljön egyszer még az én napom,
Számot vetek majd én is akkoron.
Ellenség, jó barát, ne féljetek,
Nem maradok adós, megfizetek.
Kinek mivel, jó-rosszal, fogadom,
Bár későn, dús kamattal megadom.
Addig csalékony tenger, sokaság,
Nyelved foroghat! - akár üld vagy áld,
- Ez elégtételt kéri tudatom:
Válaszra egyiket se méltatom.
S ti mai naphősök, széltrombiták!
Babérotok: csinált hamis virág.
Gúnyolódástok közönyös nekem,
S dicséreteiteket - megvetem.