Mi bájol engemet,
Hő lángra keblemet
Ki gyújtja fel?
Leány! kökény szemed,
Sugár szép termeted
Vonz s bájol el.
Reményem jő s repül
Öröm, bú ví belül,
Velőm lobog,
Nyugalmam nem
Miolta kebelem
Feléd dobog.
Mosolyogva könny fakad
Szememben, fennakad
Szavam, s remeg;
Kegyes tekinteted,
Midőn reám veted,
Igéz úgy meg.
De bár epeszt tüze
S mindenha bajt füze
A szerelem;
Eloltani félek őt,
Sőt a kedvöldösőt
Még nevelem.