Leányka, ne fuss, kérlek, ha feléd közelíteni vágyok,
S írigy lepled alá arcodat el ne takard.
Ellenem óvod tán magadat? vagy bájid előlem
Rejted azért, szűmnek hogy nyugodalma legyen?
Hála ez indulatért hozzám, jó lányka, de késő,
Óvnod elébb kellett volna magad, s magamat.
Vagy nem színem előtt nőttél-e sugárdad alakká,
Nem mosolyogtál-e még kicsi lányka reám?
Hányszor játszadozál velem ifjuval, olykor ölemben
Ülvén, s államnak csipegetéd mohait.
Nyújta szüléd csemegét? nekem abból juttata kedves
Kis kezed, én vélem búd, örömed közöléd.
,Kis Mimi, messze megyek', szólottam néha enyelgve,
S a kis szöszke Mimi sírva utánam eredt.
És haugyan kellett távoznom, visszajövetkor
Nem te futál első idvezelőleg elém?
Mint örülél, mi időn simogatván sárga hajadnak
Fürteit, így szólék: "Szép Mimi, jó Mimikém!"
Mint függött könytől ragyogó nefelejtse szemednek
Rajtam, s hajnalpir terjede arcodon el!
Ah már akkor örömmennyet nyita ifju szivemben
Bíbora ajkadnak, s víg csevegésü szava.
Lányka, ne fuss el hát tőlem, mert óvni lehetlen
Szívemet a lángtól, mely vagyon oltva belé.