Hála Istennek! már közelget az óra,
Akadtam elvégre kedvemrevalóra.
Az a szép gyermekarcz, azok a kék szemek!
Gyönyörü teremtés, az Isten áldja meg!
Ébren is, alva is rajta jár az eszem;
Angyalnak hivom most, s „fiamnak” nevezem,
Ha majd megnősülök.
Lelkem előtt lebeg jövendőmnek képe,
Az Uristen festé, széles jó kedvébe;
Tökéletes kép az utolsó vonásig,
Még a felhője is rózsaszinbe játszik.
El-elgondolkodom: mi szép lesz életem,
Midőn e bájos kép valósággá leszen –
Ha majd megnősülök.
Csalogányt hallgatunk csendes nyáriestén,
S télen, kályha mellett, csevegünk kettecskén;
Ott künn fergeteg zúg: nem törődünk véle,
Fejemet lehajtom puha kebelére,
S szerető szivének verését hallgatom,
Mig csókjai méze édeslik ajkamon –
Ha majd megnősülök.
Változat kedveért, ha megunjuk magunk,
Mint jó házastársak, néha hajba kapunk,
No mert mi tagadás? kis jövendőbelim…
(Bocsánat! de erre nem jut eszembe rim.)
S oszt’ a fejességet pénzen, én sem veszem…
Én uram teremtőm! be jó dolgom leszen,
Ha majd megnősülök!