Astraeánk koszorús papja! Polymniám
Példás érdemidet merje-e zengeni?
Hív Múzsám adaját meg ne utáld, hazánk
Őszült Nestora, Széchenyi!
Nem kincs, nem ragyogó polc tüneményei,
Nem mászó csapodár kába reményei
Mozdítják ajakát, mert csak az istenibb
Erkölcs csalja ki énekét.
Fényes birtokaid kénye le nem köti
Munkás életedet: terhek alá veted
Atlás-vállaidat, hogy szemeid hajónk
Kormánnyára vigyázzanak.
A törvény sivatag rejtekiben lakó
Elméd phárusi láng a szövevény között:
Kővár s szent menedék minden igaznak és
A bűnnek kegyes ostora.
S hogy mindent megelőzz, a tudományokat
Szárnyaddal takarod, s a haza kincseit
Buzgón gyüjtögeted, s felkel az alkotó
Corvin tára teáltalad.
A polgári töl-ág s delphusi laurusok
Kettősen fedezik homlokod érdemit.
Méltán áldja nemes lelkedet a magyar,
Mert jó atyja, vezére vagy.