Ti boldogító érezések!
Ti ártatlan nyögdétselések!
Te, kit nem ért kivűlem más,
Titokkal tellyes húnyorgás!
Ti epedő gerjedezések!
Te néma eggyütt-múlatás! ─
Ti eggybe-forrt ölelkezések!
Te édes el-ragadtatás! ─
El-múltak ─ ah mindennek vége!
Öröm-napunk homályba tűnt,
Szerelmünk bájos édessége,
S boldog tsalódásunk meg-szűnt ─
O Chlóris! élte nyúgodalmát
Kebledben hagyta kedvesed ─
Utánnad sír ─ enyhítsd siralmát!
S hozd-fel az el-húnyt örömet!
Ha ütsz ismét Te boldog óra!
Melly kínjaimnak véget vet,
S ölembe zárja kintsemet?
Ha fordúl végezésem jóra? ─
O Sors! ne nyújtsd keservimet
Tovább ez ál-vígság helyében:
S önnként le-teszem éltemet
Imádott Chlorisom keblében.