Ha nyárban esnék innepe nevednek,
A fényes nap hódolna kellemednek;
Egerre vígabban mosolygana:
S tavaszra változnék a tél fagya.
Most el-végezve nyári útazását
Nyilas jegye felé kezdé futását.
Amit tehet: meg-szűntek a szelek,
Enyhűl a tél, olvadnak a jegek.
O nap! ha én ma Phaeton lehetnék:
Télbenn is tavaszi fényt hintegetnék;
Nyilas jegyét önnként el-véteném,
S a Szépet nyájat artzal tisztelném.
Ablakain sugárim bé-hatnának,
S körűltte játtzodozva múlatnának.
--------------
1790
Erzébet! ha neved nyárban esett vólna,
A nap súgárival néked meg-hódolna;
Örömre derűlne Egernek tájéka,
Új fénybe borúlna Erzébet hajléka.
Most midőn el-hagyta elébbi járását,
S nyilas jegye felé vette útazását:
Mást nem tehet, hanem a telet enyhíti;
S amennyire lehet, napodat szépíti:
Ó ha én Nap volnék! téli karikámat
El-mellőzve, futnám tavaszi pályámat;
Városunkra vídám világot hintenék,
Tsendes lak-helyedre öröm-fényt öntenék.
Ablakodon által sugárom bé-hatna,
Játtzodozva majd itt, majd amott múlatna.
Majd édes ajakin, majd szép szemén,
Majd ékesenn emelkedő mellyén;
S enyelgenének még az Est el-jőne,
S eggy névtelen sugár szívére lőne. ─
--------------
Majd szemeid tüzét, majd róza-színedet
Tsókolná, s azonban meg-lopná mellyedet;
S enyelgene, még nem a Nap-est el-jőne;
Utólsó sugárom a szívedre lőne.