Olvasom Tóth Béla Anekdota kincsét, meg a többi könyveit. Bámulok rajta, hogy ennyi értékes mindenfélét össze tudott írni. Csak az ilyen munkában látja az ember, hogy sok apró történet, amely mellett hideg arccal megyen el a historikus, olyan, mint a kis kézi lámpás: személyeket és koronákat világít meg, csak fel kell emelni.
Azok az adomák meg, amelyek nem történelmiek, rendesen az emberi lélek szétszórt gyöngyei. Rajtok taposunk. Az élet pora fedi őket, vagy néha csak kőnyvtári pókháló. Mikor aztán egy jóhiszemű ember fölveszi és elénk tartja a tenyerén, akkor látjuk, hogy bizony érték: el kell tenni az utánunk kővetkezőknek is, hadd gyönyörködjenek bennők ők is.
Mert minden gondolat kedves, amely az embert földeríti.
Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
Íme egynehány azokból, amiket följegyeztem.