Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza.
Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka?
Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg.
Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.
Vannak azonban olyan ellenségeink is, akik nem a mi vétségünkből ellenségeink. Ezek ellen se tegyünk rosszat. Csak pajzsot emeljünk, de ne nyilazzunk vissza. Az ilyen ellenségek állati emberek. Hideg nyugalommal tartsuk szemmel őket.
Nekem a gyönyörűségeim közé tartozik az, hogy mikor lehet az ilyen ellenségemnek jót teszek, - a háta mögött. Ő ne tudja meg, mert ez meghunnyászkodás lenne. A tökeletlen ember inkább maradjon ellenségem, mintsemhogy barátommá váljék.
*
De mi gyönyörüség van abban, hogy jót teszünk olyan embernek, aki még ártalmunkra tör?
A különbség érzete, ez a gyönyörüség.
*
Amit valaki dühében cselekszik, nem ő cselekszi, hanem a dühe.