Pesten egy szép asszony (neve vesztett,
De elég, hogy nevezeteset tett)
Megbetegűlt s roszúl volt felette.
Férje, látván a veszélyt, kérdette
Nem volna-e kedve, szent vallását
A mint illik, tisztelvén, gyónását
Áhítatos lélekkel megtenni,
Hogy csendesebb szívvel tudjon lenni.
Jó lesz, úgymond a beteg, jőjön hát,
Én sem bánom, a jó Pater Bernát
Engem mindég az szokott gyóntatni,
Most is kész lesz, tudom, megnyugtatni,
Istók, a ki sírt asszonya baján,
Tüstént elfut, a klastrom ajtaján
Siet egész erőből csengetni.
"Ki vagy? mért jősz illy igen zörgetni?"
Az ajtóban tőle ezt kérdezik.
"Az asszonyom beteg, s esedezik,
Felel Istók, vígasztalására
Ne sajnáljon, s talán utoljára,
Jőni Pater Bernát, a kihez tért
Mindenkor, ha bűnbocsánatot kért."
Pater Bernát? a frater felele,
Nem lakik itt, nem szólhatsz itt vele.
Ő szegényke tíz esztendeje már
Hogy gyónókat paradicsomba vár.