Mért borúl el liljom arczod,
Hogy ha meglátsz engemet ?
Szelid szemeidben hogyan
Lehet annyi gyûlölet ? !
Szelid szived, ifjú szived
A mely oly jó, oly meleg,
Már gyûlöl ? Hisz szeretni is
Még alig tanúla meg.
Az életnek csak tavaszát,
Csak rózsáit ismered,
Nem tudod, hogy egy kebelben
Mennyi gyötrelem lehet ?
Nem tudod még, hogy mennyit kiizd,
Mennyi kinos harczot vív,
Mennyit szenved, mennyit vérzik
S még sem szakad meg a szív.
Nem tudod, hogy az én szívem
Mennyit vérzett, szenvedett!
Nem tudod, a fájó szivnek
Hogyan fáj a gyûlölet ?
A ki boldog, az daczolhat,
Föntartja a büszkeség ;
De a szenvedõnek, hidd meg,
Öntudata nem elég.
Volt idõ, meg nem hajoltam
Egy egész világ elõtt,
Oh, de a sok szenvedésben
Büszkeségem meg törött!
Szivem eddig kérelmét csak
Istenéhez küldte fel,
Most e büszke sziv megtörve
Szeretetért esdekel!
S mit csak ég felé emeltem
Eddig, itt e büszke kéz !
Feléd nyújtom, oh, fogadd el,
Hisz szeretni nem nehéz,
Oh, ne gyûlölj, ne fordulj el,
Emlékezz és gondold meg,
Hogy a szelid üdvözitõ
Mondá: „ne itéljetek" !