Haszontalan keresem
Eltávozott kedvesem!
Megvetette kérésemet,
S ím árván hagyott engemet.
Ha másszor menni kelle,
Reszkető tekintete
S egy kézszorítás mondotta,
Az elválás mint kínzotta.
De most mint az idegen,
Búcsút veve hidegen;
S elcsüggedt szívem érzette
Bánatomat mint nevette.
Nézd csak, nézd csak, kegyetlen!
Könnyem mint foly szünetlen,
S emelkedő bús mellembül
Sohajtásom, miként repül.
Tudom, hogy ha ezt látnád,
Kedvesedet megszánnád,
Hozzája visszarepűlnél
S hív ölébe sírva dűlnél.
S orczájának árjait
Száraztanák csókjaid!
De hasadj meg, nyomorúlt szív!
Mert hozzád nem lesz többé hív.