Bús szülék! szíveteket
Hát ismét hegyes tőr hatja?
Gyönyörü vetésteket
Viszont a halál aratja?
Oh a boldog szerelem
Néktek hát csak gyötrelem!
Csak fris hantok fedik még
Első kedvestek sirhalmát,
S viszont elveszi az ég
Hűségtek édes jutalmát,
A legszebb gyönyörűség
Néktek fő keserűség.
A fájdalom bennetek
Öldöklő dühös harcot vív,
Esdeklő keservetek
Eget földet segédűl hív,
Ezer zokogásokkal
Alkusztok sorsotokkal.
Nincs haszna! érc a szíve
A mindenható halálnak,
Nem kedvez mérges íve
Sem koldusnak sem királynak:
Megveti váltságtokat,
Elveszi bálványtokat.
Mindenek virágoznak,
Szép tavasz mosolyog rátok,
A szellők szánva hoznak
Balzamillatot hozzátok;
Úgy látszik köröskörűl
Minden enyhít s könyörűl.
De mit használ a szép táj,
Mit néktek minden kelleme?
Jaj, ha kinek szíve fáj
Nem mást csak gyászt láthat szeme;
A víg hang is fülének
Csak temetési ének.
Oh dicsőbb kikeletet
Mutat a hit jobb világban,
Hol angyali életet
Élünk örök ifjuságban.
Fel az égre nézzetek
Hogy el ne csüggedjetek.
A boldogság olly plánta
Melly nem díszlik e világon;
Kivánságunk iránta
Túl hat a mulandóságon:
Mennyben vagyon hazája,
Ott kell szert tennünk rája!