Fogy az élet, s nem sokára
Szép korom majd elrepűl;
Érzem, messze nincs határa,
S majd komor telére dűl.
De borral sebes szárnyának
Lépvesszőket hányhatok,
Bort hamar, bort! Múlásának,
Ha iszom, kacaghatok.
Még most, hála istenimnek!
Kelyhem bátran forgatom
Még most, hála istenimnek!
Lollimat csókolhatom.
Még nincs aki elfogassa
Gyanúba vett levelem,
Nincs aki tudakozgassa,
Ki sziszeg titkon velem.
Lányka, jer, jer mártsd rózsádat
Kelyhem édes nedvibe.
Fonjad azt s mellpántlikádat
Hajam barna fürtibe!
Oltogasd szám szomjúságát,
S pajkoskodj addig velem,
Míg az élet boldogságát
Nyilt karod között lelem!
Életem fut, s nem sokára
Már e szép kor elrepűl;
Érzem, messze nincs határa,
S majd komor telére dűl.
De borral sebes tollának
Lépvesszőket hányhatok,
Bort hamar, bort! elmultának
Ha iszom, kacaghatok.
Még most, hála istenimnek!
Kelyhem bátran forgatom
Még most, hála istenimnek!
Lollimat csókolhatom.
Még nincs a ki elfogassa
Gyanuba vett levelem,
Nincs a ki tudakoztassa,
Ki sziszeg titkon velem.
Lyányka, jer, jer, mártsd rózsádat
Kelyhem édes nedvibe.
Fonjad azt, s mellpántlikádat
Homlokom víg fürtibe.
Ingereld szám szomjuságát,
S ah, éreztessed velem:
Éltemnek fő boldogságát
Hogy csak kebledben lelem.