Orczy Lőrincnek
Megjárád, megjárád Bácskát s a Bánságot,
Pénzért se kaphattál királytól jószágot,
Feláldoztad ennek karddal ifjúságod,
S hazádnak, mint polgár, egész boldogságod;
Ősz vagy, görbült tested esztendők terhével
Már föld fölé hajlik aggott tetemével.
Tekintesz a partra, honnét elindultál,
Messze van, csak álom minden, mit tanultál.
Eltűntek a napok, megcsalt a reménység,
Bizonyos a halál, keserves a vénség.
De mégis szép lelked küszködvén azokkal,
Csillagokhoz emel fel sebes szárnyakkal,
Szánakodva nézed onnét e világot,
Mely csak ígér, de nem adhat boldogságot.
Indulj bár utána Japánból Kínában,
Keresd a rest Spanyol kincses országában,
Sehol sem találod – egyedül szívedben
Lelhetd szerencsédet egész életedben.
Tudomány, dicsőség, nagy név, kincs, méltóság,
Csak füst, álomnál is kevesebb valóság.