Nagy kedve indult egykor országszerte az
Állatnemzetnek, hogy jelesb idomjait
Mivelje s lépjen fel néhány fokkal közelb
Az emberekhez. Tetszett a terv általán,
S az oktatást a sasneműek vállalák
Magokra. Kik hogy megfeleljenek dicső
Tisztöknek, ottan messze távozának a
Fenhéjázás és martalékok csábitól,
Csupán müveknek és tanoknak élve, és
Örömmel kaptak jó tanácsikon,
S hasznul fogadták a kiváncsi állatok;
De ők magok azt kezdték észrevenni, hogy
Csappannak, és már nem oly síma tolluak,
Milyek valának. Fáradságukért tehát
Dijt kértenek, de ilyen válaszát vevék
Az állatnépnek: "Szégyen tőletek, sasok,
Hogy vágytok hitvány szolgabér után, tehát
Nem éritek be, hogy van szellemétketek,
S dics vár reátok, melyet díjul engedünk?"
Tudósok, oktatók, ez a ti sorsotok.