A gátnál hangos csobogással
Alá sietnek a habok;
A nyárfa nyirkos szürkeségben
Egy végtelen gyászdalt susog.
A malom mellett — hol a vízhez
Ösvény vezet ösvény után, —
Egy egyszerű kis házikóban
Én téged látlak jó anyám.
Kezedben orsó. Kandalodban
A kerítésről tőrt szilánk
Ropog időnként, és főljajgat
A régi tűzhelyen a láng.
Küzdelmet vív a kialvással,
S főllobban néha fényre-fény;
Árnyék a fénnyel űz játékot
A szoba távol szögletén.
Melletted két kicsiny leányka,
És fonnak ők is ott veled;
Szegény kis árvák! nincsen atyjuk,
És György ki tudja hol lehet ?
Majd egyikük elkezd mesélni
A tündérekről kedvesen:
S te hallgatod a lány meséiét
Mélázva némán, csöndesen.
Gyakran szakad a szál az orsón,
Mert benned gondok kínja dúl;
Ajkad susog, s nem érti senki,
Csak nézel mozdulatlanul.
Orsód leejted, s rátekintesz,
Kuszában hever az egész;
Egy szót se szólsz, nem nyúlsz utána,
S a két kis lány bámulva néz.
O, csak kétség ne tépje lelked!...
Sietve nyítasz ablakot,
Hosszan merengsz a sötét éjbe, .
S egyik lány kérdi: „Ki van ott?"
„Nincs senki, csakis képzelődtem!“
S a bánat újra tép nagyon:
Minden szavad kétségbe ejtő
Bús temetési siralom.
Sokáig állsz ott, s suttogással
Az éj sötétjét kutatod:
„A téboly szállott a szívemre
ügy érzem mindjárt meghalok!
Van egy bátyátok a világban.
Kiről szüntelen álmodok,
Nekem úgy rémlett, mintha halkan
Jelt adott vón az ablakon.
„De, ah, nem ő volt! ... O, ha jönne!
Még át élnék egv életet!
De többé meg nem látom arcát.
Mert a halál felém siet.
Talán az ég is úgy akarja,
Nekem ily sorsot rendele,
Hogy az én drága jó fiacskám
Fáradt szemem’ ne fogja fel“
...Künn zug a szél, felhős az égbolt.
Éjfélre fordult az idő;
Kis lányaid már elpihentek, ¦
De rád az álom mégse' jő.
Te tűzhelyednél sírsz, s a könnyben
Egy megrabolt szív vádja szól:
S hajnal felé elszenderülvén —
Örökké rólam álmodol! ...