Felhőtlen napokra méltó életedet
Melly kemény sors dúlja!
Mint nyomja magasan repülő lelkedet
Gyász esetid súlya!
Szép szemed testvéred sírján a gyötrelem
Könnyét még hullatja,
S most még főbb kincs hágy el, fiad, a szerelem
Bájoló magzatja.
Imádott atyádnak, kinek jó Elekén
Most is forr keserve.
Új két élű tőr van leánya remekén
Bús szivébe verve.
S lelked kedvesb fele, férjed, néma búját
Hiában titkolja,
Férfi lélekkel is szive háborúját
Csüggedve harcolja.
Mit tégy? szép lelkednek hol van mentő pais,
Hol balzsam sebedre?
Ha, kik védni szoktak, azok gyász sorsa is
Olajt tölt tüzedre?
Vágyjon bár enyhítni minden barátodnak
Legbuzgóbb szándéka,
Nincs haszna, mindenütt eltünt bálványodnak
Kísér csak árnyéka.
Elméd, melly különben mindenre dicső fényt
Szokott ragyogtatni,
Búd labyrinthjából kivezető ösvényt
Most nem tud mutatni.
Ne véld hogy, bár záport onts is, vádoljalak,
Van okod gyászolni,
Tudom egy lelkünkkel összeforrt szép alak
Mint szokott bájolni.
Sőt olly sorsban, mellyet minden jók fájlalnak
Kő s jég szivvel bírva
Korán elválásán egy dicső angyalnak,
Melly anya nem sírna!
De ne szünj hallgatni siralmaid között
A vallás szavára:
Az égnek szülted azt, a ki elköltözött,
Nem a föld számára.
Nem termett szép lelke hervadó virágnak,
Mennyben van édene,
Itt szüntelen vívna száz nyomoruságnak
Szélvesze ellene.
E hitnél feljebb itt, hol mindent éj takar,
Nem kell okoskodni,
Csak az bölcs, ki azon a mit isten akar,
Tanúl megnyugodni.