Eső pereg, eső pereg,
Kísértetes szellő zokog csak,
Ködárban varjúhad kereng,
Nincs híre dalnak, nincs virágnak.
Elhallgatott a szós tücsök,
A munkás nép kedves zenésze,
Fészket keres minden, mi él,
A pásztortűz hamváig ége.
Megnépesült a kis falu,
Vigan füstölnek a kémények,
Alóluk mécses pislogat,
S zeng esténkint fonói ének.
Ez élet, lány, veled jöve
Közénk, s maradt kint a hideg tél.
Átellenes kis ablakod
Fagyán, ah, egy új bájvirág kél.
Ne jőne csak az a tavasz -
Ki a hegyekbe visz magával,
Az élet elkísér megint,
S maradhatunk a tél fagyával.
Előtted hírnökűl kiszáll
A kis pacsirta, és dalára
Legszebb mezében jő eléd
A pusztaság testvér virága.
Felserken a visszhang s figyel,
Ha ajkaidnak dalja zendül,
S amint sír, vágyik és mosolyg,
Dalos madár lesz mindenikbül.
Csak én ha áttekintek, ah,
Kis ablakodba, rózsa lesz ott -
Nekem csak halvány fagyvirág -
Arcád helyett, mely átmosolygott.