A te ernyődnek kies alkonyában
Andalog szívem, Helikon leánya!
Álmaim tündér ligetit te hímzed
Bájos ecsettel.
A szökő Hórák mosolyogva lengnek
Büszke hullámin magas énekednek,
S halhatatlanság koszorúi nyílnak
Könnyű nyomokban.
Megszeged reptét az örök tünésnek;
Néma hamvvedrek mohait biborral
Fested, és a bús ravatalba fényes
Életet öntesz.
A derék tőled nyeri szíve bérét.
Hector és Alcíd dalod égi szárnyán
Hágtak a Dörgő palotája ázur-
Bércein által.
A te berkedben szedi laurus-ágát
Théba föntzengő koszorúsa, Pindár
És az ömlő lant fejedelme, Flaccus
S Lesbos alakja.
Mély sugallásod kiemelt magamból,
Sátorod csendes kebelébe intett,
Hol Kazinczydnak keze szent örömmel
Nyújta borostyánt;
S Léthe áradt rám! elenyészik a föld,
Lelkes élettel ragad édenébe
Delius, s mellem magasabb erőkkel
Kezd dagadozni.