A multak álmán, balgaságán
Nevetni hogy tudsz, édesem?...
Feledheted a régi álmot,
De ne gúnyold ki sohasem,
Azt az édes, szerelmes álmot,
Melyből az élet felriaszt,
Ne hidd, hogy a szemedre hányják,
Hiszen csak álmodtuk mi azt!...
Lásd, gyötrelmes, nehéz az élet,
Ha hitünk mind a sárba hullt.
A keresztet miért viseljük,
Ha elfeledve már a mult?!...
Ha elfogytak emlékeink is,
Az életnek nincs terhe sem,
A multak álmát, balgaságát
Mért gúnyolod ki, édesem?...