Ady Lajosnak
Megint ott vagyok elverten,
Túl a nagy, családi kerten,
A mindszenti temetőben,
Gondolatban s balogul:
Megint nincs semminek célja
És ezernyi kétség-héjja
Megint a szivemre hull.
Itt, szivemre, éhes csőrrel,
Húsevővel, vérevővel,
Héja-csapatok lecsaptak
S már sikoltni sem tudok,
Élve, tépetten és fázván,
Nagy-rohanva és paráznán
Most már futni sem futok.
Ott a tőben és kútfőben,
A mindszenti temetőben,
Ott vagyok Párist-loholva,
Veszekedetten megint,
Veszekedetten, elverten,
Túl a nagy, családi kerten,
Végleg, fáradtan, megint.