Jobban jársz, barátom, ha sem büszkén nem mégy
A tengernek közepére,
Sem, hogy a dühödő szélvészektől ment légy
Nem sietsz siker szélére.
Legboldogabb, a ki az arany középszert
Érdeme szerint becsűli,
S mind a szennyes kunyhót, hol szükség fészket vert
Mind a palotát kerűli.
Többször vivják szelek a felnyult fenyőket,
A magasabb tornyot súlya
Jobban földhöz csapja, s a hegyes tetőket
A mennykő gyakrabban dúlja.
A balsorsban remény, a jóban félelem
A nemes szívnek vezére;
Télt s nyárt felváltva küld az égi kegyelem,
A halandóknak földére.
Az idő meggyógyít sok mérges sebeket;
Apollo gyilkos idege
Nem mindig lövöldöz, sokszor víg éneket
Zeng szép húgai serege.
Tudj, ha veszélyekkel tisztedként szem közt mégy
Bátor szivvel vitézkedni,
S viszont, ha igen jó szél fuv, elég bölcs légy
Vitorláidat beszedni.