Egy jó ember, kinek kevés vagyona volt,
Messze útra ócska paripán lovagolt.
Ez minden lépését bár vigyázva tette,
Megbotlott gazdáját földre terítette.
"Türnöm kell, nem tehet, szegény! erőn felül,"
A jószívü utas igy szól, viszont felül,
S utját, mint lehetett, folytatja ballagva.
Utána egy urfi jött s szélként suhogva
Elkerülte őtet. Negédesen játszott,
Inkább szárnyon menni mint nyargalni látszott.
Szűk volt a csinált út, a tért választotta
S délceg lovát árkon bokron ugráltatta.
De jaj nem is vélve veszélybe bukkantak,
Mind ló mind lovagló a földre rohantak,
S ennek nyaka szegett, annak eltört lába,
S a pajkos belehalt oktalanságába.
Ama jámbor pedig menvén szép csendesen,
Kivánt céljához ért ép egészségesen.
Bár melly talentomnak csekély az érdeme,
Ha nem vigyáz reá az ész s virtus szeme.
A kisebb elmék is e két bölcs vezérnek
Nyomán nagyobbaknál sokkal tovább érnek.