Egy nemes úrfinak volt egy pár kutyája;
Egyik vén, a másik ennek unokája.
A kölyök, a mellynek Pantalon volt neve,
Urának sokképen mulatságot teve.
Tanult mindenfélét: táncolni, strázsálni,
A talicskát húzni, holmit apportálni,
Állani, feküdni, szolgálni módosan -
Mind ezeket tudta fundamentomosan.
A vadász gyermeke Fercsi volt mestere,
S a tanítgatásnak hamar lett sikere,
A kölyök eb mindent hirtelen megfogott,
S sok tökfővel járó deákon kifogott.
Egyszer az úrfinak az lett gondolatja,
Hogy magát két tanult kutyával múlatja.
"A kicsiny ennyit tud, még könnyebb fog lenni,
Ezt gondolá, a vént tudósabbá tenni".
Lombos egyéberánt a maga nemében
Megfelelt magáért, de gyermekségében
Nem bírták az új mód bölcs mesterségére;
Egyedül a házat bízták őrzésére.
A gyermek próbát tesz, az ebet tanítja;
Sokszor a fal mellé két lábra állítja,
De az mindannyiszor négy lábra leesik.
Tudósb professor kell, Fercsit felkeresik.
Az is mindent megtesz, valamit csak tehet,
De a vén tanitvány semmire sem mehet.
Talám, úgy mond Fercsi, a bot fog használni
S kezdi szegény párát a bottal dorgálni.
Lombos hajlékonyabb legkevesbbé sem lett;
Utoljára morgott s illy szemrehányást tett:
Hová lett eszetek? Mit vártok most tőlem?
Vén koromban tudós nem lehet belőlem.
Gyermekek, példámra, jertek, vígyázzatok,
Mig ifjúságtok tart, addig tanúljatok;
Ha azt butaságban el hagyjátok múlni,
Utóbb, ha akartok, sem tudtok tanúlni.