Eljöttetek hát, óh haza nagyjai,
Dicső személyek! ─ tik, kiket a mai
Idők örömmel énekelnek
S glória vára felé emelnek! ─
Nagyságtok élő érdemi mind nagyok,
De én csak egy kis múzsa-leány vagyok:
És így talám homályosítnám,
Majd ha nagy érdemitek nagyítnám.
Elég csudálnom bennetek a nemet
S ezt díszesítő százszeres érdemet:
Én hát, ki e kis vőlgybe űlök,
Mély özönébe nem is merűlök.
Ti, a nagy Árpád nagy maradékai,
Nagy nemzetünknek légyetek atyjai!
Hadd zengjen ilyen szíves ének
A magyarok kegyes Istenének:
„Dicső hazánknak rendjei, éljetek,
Lakjék az érdem lelke közöttetek;
Hogy a dicsőség szárnyra végyen
S több koszorút fejetekre tégyen!”
Így zengedez már a Duna partja is,
Íly hanggal ekhóz Karpatus alja is:
Én is tehát Pindus tövében
Lantolok íly haza innepében.
S bár Tempe vőlgyén még fiatal vagyok,
Hárfám erőtlen húrjai sem nagyok.
Hogy ennyi héróst énekeljen
S íly nagyok érdemivel beteljen:
Mégis, hogy ezzel tiszteletet tegyek,
Nagyságtok áldott szárnya alá megyek;
Hadd mentsen íly hatalmas aegis
Béfedezése alatt az ég is.