A dalnokot hagyjátok!
S hagyjátok álmait –
A dalnok álmodásin
Nincsen gúnyolni mit.
Csak legyetek ti ébren,
Csak föllengjen fen ő, –
Álmaiban egybefolynak
A mult, jelen s jövő.
Csak hordjátok ti híven
A hon ügyét, baját;
Ti vállon, ő a szívben,
Hordozza a hazát.
Ti gomblyukra füzétek
A hon három szinét;
ü hiv szivébe véste
Szentségül szent nevét;
S midőn szabadság s jobblét
Zászlótokon lebeg
Legyen szabadság s szebblét,
Miért ő hőn eped.
A dalnokot hagyjátok!
S hagyjátok álmait –
S melynél egyébbel nem bír,
A szív oltárait.
A dalnok álmodásit
Szellemkéz rezgi át;
Dalába hangot és szót
Isten sugalma ád.
Mert a dalban istenség van,
S mint él az, él a dal
A népnek örömével,
A nép fájdalmival.
A dalnokot hagyjátok!
Hagyjátok álmait, –
A költő álmodása
Megtermi magvait.