A tunya borz szennyes gödrében nézte szökésit
Egv ágról más ágra az evetnek; gödre felett az
A Pánnak szentelt agg tölgyben vette lakását.
„Hé rokon – úgy mond a tunya borz – te felejted-e, hogy négy
Lábúvá teve téged is a természet? idétlen
Gőg az, hogy te lakást a földön lelni pirulgatsz
S a tollas nép közt lakozol. Társ, szállj le miközzénk,
Légy a mik mi vagyunk, s hagyd ugrálásidat. Ugrik
Medve komám, ugrom magam is, de mi tisztesen ugrunk.”
Hallotta a leczkét az evet, s a tisztes borznak
Ezt felelé: „Társak volnánk, de te borz vagy, egyéb én.”