Egy októberi napon betéved hozzám egy darázs; az a közönséges fekete-sárga dereku, amelyik őszszel a szőlőt lepi.
Hát betéved hozzám és dongja erősen az ablakot. Mindenképpen át akar menni az üvegen.
Nem volt időm, hogy kibocsássam: le kellett mennem sürgősen a városba. Délután mikor ismét a szobámban vagyok, látom, hogy a darázs még mindig nyomkodja a homlokával az üveget.
- Nyomorult fráter, te megéhezhettél abban a munkában, - mondottam.
És hogy a darázs az ablak alsó szélén pihent egy morzsalék sárgacukrot toltam eléje csiptetővel.
A darázs mohón kapott a cukorhoz. Fölvette, forgatta, de se nem rágta, se nem nyalogatta. Darabig babrált vele, aztán elfordult tőle. Ebből láttam, hogy a darázs rágni nem tud és hogy nyála nincsen.
Hogy teljesen meggyőződjék a tapasztalatomról, egy csepp vizet tettem csiptetővel a cukormorzsára, és így toltam a darázs elé.
A darázs akkor mohón szopogatta el a cukorról a nedvességet.