De légy nyugodt, ha majd a zord itélet
Menthetlenűl elszólit engemet,
Ezen sorokban lesz tán annyi élet,
A mely megőrzi hűn emlékemet.
Meglátod itt, ha szemed ide néz,
Azon részt mely neked szenteltetett:
Földdé csak a föld lesz, mint földi rész,
De a nemesb fél, szellemem, tied.
Mást nem veszítsz, csak éltem söpredékét,
A férgek étkét, holt testet csupán,
Egy czenk késének gyáva nyereségét,
A mi emlékre nem méltó silány.
Annak csak a bentlévő ad becset,
S az ez, és ez meg itt marad veled.