Tekints az év azon szakául engem,
Ha egy-két sárga lomb, vagy annyi se,
Függ a galyon, mely reszket a hidegben:
Üres kar, elszállván énekese!
Vagy lásd az alkonyt bennem, nap lementén,
Mely egyre jobban sápad nyugaton,
Melyet az éj lassankint eltemetvén,
Halál gyanánt birodalmába von.
Vagy lásd az oly tűz lobbanását bennem,
Mely első lángja hamujába dől:
Halottas ágyon, végső küzdelemben
Mi élteté, most az emészti föl.
Ezt látva mind: erősb lesz tán szerelmed.
Ahhoz, kitől maholnap válnod kellend.