Igy arczai letűnt kor rajzi lettek,
Midőn a báj virággal volt rokon,
S e fattyu-díszek még meg nem születtek
S nem lakhatának élő homlokon.
Mig a halottak arany fürteit,
A sírok a jogát, le nem nyirák
Hogy éljenek más főn uj éltet itt,
S nem hordta holtak ékét a világ:
E régi szent kor képe ő maradt,
Mely hű, igaz, czifrálkodást nem ért,
Mely nem csinál más zöldivel nyarat
S meg nem rabol más régit új diszért.
Azért lőn ő ily bájdús mintakép,
Hogy benne lássuk, mi a régi szép.