Gyümölcstelen báj, mért csupán magadra
Fecsérled drágaságod’ szüntelen?
Kincsét a természet csak kölcsön adja,
S csak bőkezűnek osztja bőviben.
Igy, más iránt fösvény, pazar magadhoz,
Mit adni kaptál, mért zsugorgatod?
Élére mért versz kamatot kamathoz?
S kincs garmadád közt még sincs jó napod!
Üzletben igy csak tenmagaddal állva:
Magad csalod magad’ meg szép magaddal.
S ha a termeszet szólit a halálba:
Mikép számolsz be tőkével, kamattal?
Igy, élvezetlen, bájod sirba hull;
Élvezve: örökösként élne tul!