Mint boldogít elgyengülő atyát, ha
Serénynek látja munkás magzatát:
Nekem, kit megbéníta sorsom átka,
Vigaszt csak a te jelességed ád.
Mert ime szépség, rang, vagyon vagy ész,
Részben, vagy mind, sőt több ha még lehet,
Neked jutott mint díszes, drága rész;
Én oda fűzöm még szerelmemet.
S igy nem vagyok már béna, sem szegény,
Mert árnyad olyan jóltevőleg éltet
Hogy eltelek túl-bőségedbül én,
S dicsőséged egy része nékem élet.
Mi legjobb, azt kivánja ajakam:
Légy boldog! így én százszor az magam.