Tekints tükrödbe, s szólj, arczod’ ha látod:
Itt az idő, hogy megujuljon most az!
Ha nem sietsz: megrablod a világot,
S egy nőt boldog anyaságtól megfosztasz.
Mert melyik szép akarná szűzi kertét
A te magodtól meddőn tartani?
S mely férfi hajtja ugy tul önszerelmét,
Hogy ne legyenek maradékai?
Anyádnak tükre vagy te, ki tebenned
Idézi vissza bájló tavaszát;
Te is, megaggva, tükröd’ igy lelended
Egy sarjban mely magadnak vissza ád.
De ha igy élsz, s másod’ föl nem leled:
Magadba halsz s képed meghal veled.