Szemem a festőt játszta, és szeretve
Szivem lapjára metszte képedet;
Testembe foglalá be, mint keretbe;
De távlat alkot csak művészetet.
Művész szemével foghatd a művet föl:
Hogy képed illő helyét megtaláld,
Melyet szivemben őrzök, és szemedből
Ömöljön fény rá, mint ablakon ált’.
Nézd, egyik szem a másiknak igy szolgál:
Az én szemem lefesté képedet;
Tied meg ablak lesz, s mögötte ott áll
A nap, gyönyörrel nézni tégedet.
De ah, műértelem nincs a szemekben;
Lefestik a mit látnak, a szivet nem!